top of page

Színtiszta libanoni konyha kortárs környezetben – A Mozata hamar törzshely lehet

Jó hangulatú közös étkezések, friss és karakteres ízek, szívélyes vendéglátás – ezt mind megkapjuk a belvárosi Mozata libanoni bisztróban, ami úgy autentikus (kiváltképp ízeiben!), hogy közben abszolút illeszkedik a jelen trendjeihez. A „mozata” a „mezze” és a „mozaik” szavak ötvözete, ez pedig egyrészt utal a bisztró kézzel, apró darabonként feltett mozaikfalára, másrészt gasztronómiájának egy részére, illetve arra is, hogy több részből tevődik össze a koncepció. Kávézóként, bisztróként is működnek, és hamarosan kialakítják a földszinten a kis delikatesz szekciójukat és a pékséget is. Igazán kellemes vendégségben lenni náluk!


A legjobb, ami a világ gasztronómiájával történhet, hogy egyre több a közel-keleti étterem, bisztró, ételbár és inspiráció. A nemzetközi választékú éttermek mediterrán fogásai, a pasták, a saláták mellé beférkőztek a mezzék is, ma már örömmel köszöntjük az étlapokon a hummuszt, a baba ganousht, a tabbouleh-t is. De nagyon kellenek a kifejezetten eredeti, iráni, izraeli, szír és libanoni helyek is, hogy szélesedjen ez a spektrum. Így ha nem is helyben, Jeruzsálemben, Teheránban vagy Bejrútban, de találkozhatunk az autentikus vonallal, a valódi alapanyagokkal, melyek hazájukból érkeznek. 


Nem is sejtenénk, hogy mennyire fontos például az olívaolaj, a gránátalma, a pisztácia, a fenyőmag minősége, hogy egyes fogásokból a legtöbbet lehessen kihozni.


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Mozata belsőépítészetileg jól átgondolt, a színek, formák, anyagok szuperül válogatottak, minden kis részletre odafigyeltek. Ráadásul nincs művi folklorizáció, leginkább a zenék, az étkészlet, a tányérok, poharak idézik a Közel-Keletet. A tér tágas, mind a földszinten, mind az emeleten jó időzni, pláne hogy fent akár intimebb bokszokban is étkezhetünk, ha kisebb társasággal érkezünk. Egyébként bármilyen nagyobb társasági, össznépi ünneplést le tudnak szervezni mind házon belül, mind azon kívül, cateringgel, de erről majd később. A szezonban természetesen teraszt is telepítenek, ezzel még jobban megnő az étterem kapacitása. 


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

A százéves házban, melyben helyet kapott a Mozata, eredetileg egy galéria üzemelt, teljesen más elrendezéssel. Nagy befektetés és rengeteg munka eredménye lett az ízléses étterem, ami a sors fintorának köszönhetően épp a pandémia miatti lezárások előtt nyitott meg a Párizsi utcában, egy franchise első zászlóshajójaként.


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Mivel rendkívül felkészültek voltak, és egy pillanatra sem vetette vissza a vezetőség lendületét a beállt helyzet, azonnal kiszállításra váltottak, amivel persze nem tudták teljesen az otthonokba csempészni a Mozata hangulatát, de minden eszközükkel azon voltak, hogy színvonalas, igényes és szépen kivitelezett csomagok érkezzenek a vendégekhez. Az újranyitáskor pedig már többen úgy érkeztek a Mozatába, hogy a remek kiszállított ételek után élesben is szerették volna megtapasztalni a közös étkezések örömét, szépségét. Közöttük nagyon sokan vannak az expatok, Libanonból, az Emirátusokból, Egyiptomból és a környékről. Azt pedig tudjuk, hogy nincs nagyobb dicséret, mint amikor a saját kis diaszpóra vendégeivel telik meg egy étterem. Náluk sokszor ez a helyzet.


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Megesik, hogy az Emirátusokból egy-egy előkelőség sétál be hozzájuk sneakerben és teniszpólóban, majd másnap a családjával tér vissza, vagy hogy egy Magyarországon élő expat baráti társaság az egész emeletet lefoglalja egy nagy közös lakomára


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Bár a specialty kávézó és hamarosan a delikatesz/pékség lábak is fontosak, mi ebédre érkeztünk a Mozatába, amiből egy szempillantás alatt kétasztalos csipegetéssel induló dorbézolás lett. Ilyen ízekkel, színekkel persze nem nehéz.


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

A menüjük meglepően hosszú, amiből nem is engednének, még a jelenlegi gasztronómiai trendekre reagálva sem. Ugyanis a libanoni konyha nem erről szól, hanem rengeteg lehetőségről, végtelen kombinációról, sok zöldségbázisú és húsos étel különböző variációiról. És esetükben a frissen, a helyi kemencében készülő lepényekről is. 


Étlapjuk és gasztrokínálatuk összeállításában Joe Barza libanoni sztárséf a segítségük, ha úgy tetszik, a helyi Jamie Oliver. Megannyi világhírű étterem nyitásában, kezdőlépéseiben segédkezik tanácsadóként – a Mozata is hozzá fordult.


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Haladjunk szép sorban: kimeríthetetlen mocktail- és frissítőkínálattal rendelkeznek, melyekhez olyan csodás alapanyagokat is felhasználnak, mint a datolya, a szőlőmelasz, a rózsavíz, a tamarindpaszta. Érdemes tehát kalandozni egyet és egy estére lelépni a klasszikus limonádés útról. Teában sem viccelnek, különböző gyógynövényekkel, zsályával, mentával készítik. 


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Lakománkat klasszikusan, libanoni módra ültük, egyszerre érkezett az összes finomság, így válogattuk össze őket tányérunkra vagy kanalaztunk a mezzekrémekbőla lepényekkel. Vendéglátóinkra bíztuk magunkat, hogy mutassák meg a Mozata legjavát, népszerű és elengedhetetlen elemeiket. 


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

hummusz bársonyos, és van benne bőven karakter, ahogy a tradicionális padlizsános és a padlizsán-cékla-moutabal is mennyeiek. A friss, még forró lepénnyel tunkolva az igazi az élmény, de időnként akár a batata harra névre hallgató tüzes burgonyakockákat is belemárthatjuk az enyhet adó hideg mezzékbe. Itt meg is jegyeznénk a csodás Földközi-tenger mediterráneumának gasztronómiai összefonódásait: kísértetiesen emlékeztet ez a krumpli a spanyolok patatas bravas fogására. 


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Nem is tudjuk, mikor ettünk ilyen ízletes falafelt, mint amilyet a Mozatában kínálnak – kívül ropog, belül szaftos és omlós, mindenkit ezzel vezetnénk be a műfajba, aki csak a bánatosabb falafelgombócokkal találkozott eddig. Tényleg abbahagyhatatlan! Pedig még előttünk van a fenyőmaggal csúcsra járatott kibbeh és a serpenyőben lepirított csirkemáj, ami a gránátalmától válik annyira különlegessé. Megint itt egy ismerős finomság: a töltött szőlőlevél, ami szintén szaftos és citrusos, jó beleharapni. 


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Nem lennének teljesek shawarmákwrapek és grillhúsok nélkül, melyek leginkább azoknak a „vércséknek” kedveznek, akik bár valójában jóllaknának a zöldséges mezzékkel is, vágynak a kraftosabb húsokra. Bárány, marha és csirke a választék, és fontos, hogy az összes húsuk halal tanúsítvánnyal rendelkezik


Fotó: Hirling Bálint – We Love Budapest

Bevalljuk, a számos nagyon kívánatos édesség közül egyet sem tudtunk megkóstolni, annyira tele lettünk, és sajnos nem tudtunk maradni, hogy egy óra pihenés után hozzálássunk a desszertezéshez. Pedig mhalabieh tejpuding, pisztáciával szórt kunefe, csokoládéval és gyümölccsel készülő édes rakakat is felkerült a gazdag menüre. Legközelebb lehet, hogy csak egy-két mezzét vállalunk, és akkor nem marad le az édes zárás. 


Mert lesz legközelebb. Eljövünk falafeles „térítésre”, baráti vacsorára és hosszú, elnyújtott családi ebédre is. Sok idő kell majd hozzá, hogy mindent kipróbáljunk!


A Mozata időről időre kulturális programokkal is készül, április 30-án, az International Jazz Day keretén belül a Chalaban band (Vázsonyi & Saïd duó) zenél majd 19 órától. 


Source: Link

Comments


bottom of page